Ciao!
Beérve UNA-ba. Atomrommá fehérmosogatás. Megismerkedtem az egyik pincércsajjal aki !Peru-ból jött Milánóba egy másik pedig Romániából. Itt lehet csak igazán érezni a NAGYvárosok ban levő nemzetiségek számottevő jelenlétét. Elmentünk a Castlehöz Andival a “nagy varrótűhöz” közbe a többiek is megérkeztek. Onnan elMetró, busz /ahova mellesleg behányt az ember iszonyat elmondhatatlan bűzt árasztva magából, de komikumnak tökéletes jelenség volt/ és villamos! IGazi fapados tram, oldschool külsővel. Az a durva, hogy az egész város teli van keresztezve, tűzdelve sínekkel és minden időből minden stílusból találsz rajta vilit. Az 1900-as évekből a legmodernebbig. Mint egy időutazás csak a síneken. Suliba megintcsak új ismerettségekre tettem szert. Egy csajjal aki Indonéziából jött, és egész jól tudott angolul. /aztmondta náluk ez a második nyelv/. Ezután polipokkal meg halakkal akrobatikáztunk a suli konyhájában. Én konkrétan Angol sütiket csináltam, de isteni lett 
Utána megint a királyi fogadtatás, pincérek kihozzák a kaját, bortölés, miegymás. Totális tenger gyümölcsei paradicsom. Élvezeti cikkek kavalkádja. TeliPoliphassal megindultunk haza. Nade.mik vannak még-e fashion city-be_?
Hát a zenélő lépcső ! Úgyképzeld el, hogy egy metrolejáró lépcsője csakhogy minden egyes lépcsőfok egy zongora
hangját játsza. Nagyon jót ellehet zenélni ugrálva:D Dannew cimbora ezt meg is tette a hatalmas helyi közönség előtt a híres Boci-boci songot.
Azután egy hirtelen pillantás és érzelmi felindulás hatására 6an bementünk egy egyszemélyes fotózófülkébe.
Napi olasz okosságok :
Semmivel se takarékoskodnak. ésigen A tegnapira rádupláztak.
Ha milánói népet egy színskálán kéne jellemezni akkor a vakítófehér színen kívül minden más feltűnne.
ésNe mond, hogy lehetetlen :
